Projekt bemutatása

Az egészségügyi alapszolgáltatás igénybevétele, valamint a szakellátáshoz történő eljutás sok esetben költség és időigényes, mivel helyben nem vagy korlátozott mértékben érhetőek el ezen szolgáltatások. A térségünkben élő lakosság jelentős része hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű. Ahhoz, hogy jelentősen javulhasson a térség lakosságának egészségi állapota szükségszerű a prevencióhoz kapcsolódó projektelemek kivitelezése (egészségi állapotfelmérés, személyre szabott életmód tanácsadás, dietetikai szaktanácsadás), a megfelelő szakemberek bevonása. Sajnálatos módon térségünkre is jellemző, hogy az egészségügyi alap- és szakellátás túlterhelt ebből következően a lakosságnak még kevesebb lehetősége van arra, hogy az egészségi állapotával (középkorú, és idősebb korcsoport), vagy az élethelyzetből következő (terhesség, kisgyermekgondozás) egyénileg differenciált tanácsadásokon vehessen részt. Mindez jelentős mértékben kihat a lakosság életminőségére, amely hatványozottan jelenik meg térségünkben a már említett halmozottan hátrányos helyzet következtében. Felhívással összhangban 5 háziorvosi tevékenység folytatására jogosult orvos együttműködése által kívánjuk a tervezett projektet megvalósítani. A megvalósítás során együtt kívánunk működni a Felhívásban meghatározott szakemberekkel: Csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos, szakképesítéssel rendelkező ápoló, népegészségügyi koordinátor, dietetikus, gyógytornász, védőnők, egészségfelelős. A szakemberek összehangolt együttműködése lehetőséget biztosít jelen projekten belül annak a detektált hiányosságnak a felszámolásához, amely az alapellátás és az egyéb szinteken jelenlévő kommunikációs anomáliákhoz köthető. A projekt során megerősödő kapcsolati háló által az alapellátás színterén már rövidtávon is biztosítottá válik annak minőségi működése, így járulva hozzá a lakosság egészségi állapotának és életminőségének jelentős javulásához. A kiépülő praxisközösség, és az egyes szereplők közti hatékony kommunikáció elősegítheti a háziorvos utánpótlásából, és a túlterhelt szakellátásból adódó tünetek enyhítését. Az alapellátás színvonalának emelése nem csak közvetlenül képes javítani a betegellátás minőségét, hanem közvetve is, mivel a projekt során koncentrálttá válik a szakemberek jelenléte, gördülékenyebbé a kommunikáció, így reményeink szerint a fiatalabb orvosok számára alternatívaként szolgálhat az, hogy kisebb településeken vegyék át az idősebb háziorvosoktól a praxist, vagy létesítsenek újakat. Ez hosszútávon közvetve segíti elő a betegellátás színvonalának magasabb minőségű, egyenletes fenntartását. Jelen projekt célja, hogy javuljon a praxisközösség által lefedett lakosság egészségi állapota, növekedjen a születéskor várható élettartam és az egészségben eltöltött életévek száma, átgondoltabbá és koncentráltabbá váljon a prevenció térségünkben, a magasabb színvonalú ellátás által a magasabb progresszivitási szintű és költségesebb ellátási színterek tehermentesítése, javuljon a betegellátáshoz való hozzáférés és ezáltal csökkenjenek a betöltetlen praxisokból eredő területi egyenlőtlenségek. Mindezek által növekedhet az alapellátás színvonala, a lakosság egészségtudatossága, így csökkennek a területi egyenlőtlenségekből következő negatív szimptómák. A kitűzött cél mindenkit érint, függetlenül korosztálytól, nemtől, egészségi, mentális állapottól, társadalmi, jövedelmi helyzettől, hiszen az egészségmegőrzés nem egy-egy meghatározott, szűk réteg kiváltsága lehet, alacsony költségvetésből is lehet egészségesen élni, figyelni a jelekre, időben tenni a rizikófaktorok kiküszöböléséhez. A pályázat természetesen elsősorban a település és a környező lakók életére jelent nagy hatást, azonban az áttételes, nemzetgazdasági szintű folyamatokhoz való hozzájárulása kétségtelen, így a multiplikatív hatás biztosított. A fent kitűzött teljesülése érdekében praxis közösségi találkozókat, egyéni egészségügyi tanácsadásokat és állapotfelméréseket, képzéseket és mentálhigiéniás szakemberek bevonását tervezzük a megvalósítás során.